Hangom világa

Nagyon érdekes gondolat foglakoztatott ma reggel. Egy cikket posztolt valaki, amelyben  krematóriumi látogatást hirdettek érdeklődőknek. A különös vezetés alkalmával lehetőség van végig járni azt az utat, ahogyan elhamvasztják az elhunytakat. A posztoló elég morbidnak gondolja a dolgot, de bennem számos kérdést felvet. Most sem kérem, hogy fogadjátok el amit írok, de gondolkodjatok el rajta.

A halál, vagy nevezzük inkább átkelés, átlépés a fizikai síkon túlra természetes dolog. Úgy mint a születés. Jövünk-megyünk ezen a bolygón. Nem először és nem utoljára, csupán ruhát váltunk időnként. Úgy vélem, hogy fontos dolog lenne tudatosítanunk ezt, mint ahogy azt is, mindenkivel ápoljunk lerendezett viszonyokat, mert abban azért valóban egyedi minden élet, hogy a jelen formában és körülményekben valóban egyszer találkozunk. Vagyis ha adok egy nagy taslást a testvéremnek, mert ráütött a kisujjamra, akkor ha ezt nem rendezzük le, akkor egy következő életben biztos hogy kapok tőle egy hasonlóan nagy pofont, csak épp akkor nem biztos hogy a tesóm lesz, hanem mondjuk az anyám vagy a sarki fűszeres. Ez elég profán példa, de nagy vonalakban így van. Ezért van az, hogy nem értem miért a sarki fűszeres vert meg miközben nem csináltam semmit. Most. És korábban? Aztán jól elpofozgatjuk egymást, amíg rá nem jövünk a dolgok nyitjára. … A lényeg minden történik valamiért. A lerendezett viszonyokhoz hozzá tartozik a bocsánat, megbánás, szeretet. Annak idején, amikor az én nagyapám meghalt, ott voltunk körülötte mind akik szerettük. Bár sokszor nem volt eszméleténél, a sors mégis úgy hozta, hogy mindenkinek tudta mondani szeretlek. Kivéve egy embert. Pedig várta. Nagyon. Nem volt könnyű. Heteken keresztül az ágya mellett lenni és látni a szenvedést, a küzdést. De tanított! Rengeteget! Békét, elfogadást, szeretetet.

Miért van az, hogy a mai ember elutasítja a halált? Elutasítja az elmenést, az elmenés előtti időszakot, és azt, ami utána van? Miért kell úgy tenni, mintha nem történt volna semmi? Mintha nem lenne semmi? Mitől jobb a földbe temetni valakit és nem elhamvasztani? Elég morbid, de belegondoltatok, hogy a rothadó test az összes baktériummal belemosódik az ivóvíz rétegbe, mi pedig megisszuk? Régen a temetők dombokon álltak, elkerülendő ezt, ma pedig mindenhol, mert senkit nem érdekel. Közben lettünk a bolygón 7 milliárdan. Napi több tízmillió hulla! Ezek lebomlási folyamata meddig tart szerintetek a mai tartósítószerrel telerakott táplálkozás következményeként? Na bumm. Akkor most temetés vagy hamvasztás?

Úgy vélem, hogy azzal, nem engedjük meg magunknak az élet ezen oldalát egy nagyon fontos tapasztalástól fosztjuk mg magunkat, ami előbb utóbb visszaüt, és valahol kénytelenek leszünk vele szembenézni. Igenis fontos az, hogy az elmenők körül ott legyünk lehetőség szerint. Fogjuk a kezüket. Nem csak nekik, magunknak is jót teszünk ezzel. Játszótársak vagyunk ezen a bolygón. Változunk. Változik a színpad, a szereposztás. Ma király vagyok, holnap koldus. Játszani azonban fontos! Bárhogy is volt, van, lesz, a játék egyszer vége tér, és legördül  függöny. A színészek pedig hazamennek. 

Néha a saját tudatunk zárja be a kapukat, és nem vesszük észre, mennyi lehetőség van körülöttünk. Csak jajongunk és könyörgünk segítségért, és átkozunk mindent körülöttünk, elvetve isteni terveket, pedig oly egyszerű. Az ablak mindig is ott volt, van s lesz nyitva az orrunk előtt. De vajon ki látunk e rajta? Látjuk-e a beáramló Fényt, Életet? Látjuk-e a megoldás millió darabkáit, melyek beszűrődnek a napsugarak hátán táncolva?  

Az önmagunk teremtette falakon belül kapálózunk, mint egy őrült vad, és megmerevedett életünk kivetítéseibe kapaszkodva ragadtunk bele az anyagba?! Akárhogy is. Az ablak nyitva a világra. Bátorság kinézni és kiröpülni rajta, mint a kismadárnak, aki észreveszi, hogy nyitva a kalitka ajtaja. Olykor félelmetes. Sőt leginkább félelmetes, mert ismeretlen. Oly sok mindentől félünk. Az élethez is bátorság kell. Egyszer valaki azt mondta, hogy az erős nők, mint én… Erős lennék? Nem. Inkább bátor. Bátorság felállni újra és újra ha térdre kényszerítenek. Bátorság, ha merek lépni az ismeretlenbe. Követni az álmaim, vágyaim. Még akkor is, ha nem látom, hogyan jutok el a célig, csak hív valami és vonz magához. Bátorság kellett ahhoz is, hogy felvállaljam, más vagyok, mint a többiek, a nagy átlag.  Az intuíció, ahogy kimertem lépni az ablakon, ami hívott, kinyitotta a világot, kitágította a tudatomat. Megváltoztatott, és már nem akarok más lenni mint MÁS. Mert amúgy ez a normális. Nekem legalábbis. Felülről nézni önmagam, ki itt e fizikai síkon vagyok a lábujjam hegyétől a fejem búbjáig, mégis része és egésze annak, aki valójában vagyok.

Sokan beszélnek ma intuitív ez, intuitív az. De valójában? Vagy csak követünk mások által berögzített és bemutatott sémákat? Hol kezdődik az, amikor azt mondom, egy vagyok a világgal? Kitágult tudatom ott van a létezés minden szemcséjében?  Miért van az, hogy jobban elfogadjuk azt, ami messziről való, és megkörítik, becsomagolják szépen, holott ott van az orrunk előtt is, csak éppen le kéne nyúlni érte? Csupán ki kellene lépni az ablakon?

Intuitív énekesként…. Bár nem emlékszem honnan jött ez a szó annak idején… szóval intuitív énekesként kiállni a színpadra, az emberek elé bátorság. Bátorság mert sem hagyományos énekes sem spirituális ember nem vagyok a szó hagyományos értelmében. Ismered ezt, ismered azt, de a kettő ötvözetét? Bátorság teret engedni a hangoknak, dallamoknak, ami jön. Amit hamarabb műveltem, mintsem bármit is tudtam volna róla. A bátorság a hívásra azonban nyitotta a kapukat. Látszólag véletlenek sorozata, halandzsa, értelmetlen. Azonban a figyelő és arra nyitott, az olvasni, hallgatni tudó számára egy tökéletes rendszer, megkomponált szimfónia, amely egy könyvtár tudásanyagát tömöríti magába. A betekintés lehetősége pedig az egyén függvénye. …  Bátorság túllépni a kereteken, a társadalom és ki tudja mi által épített falakon. Cserébe azonban kitárul egy világ. A VILÁG. Ami ott van túl, az ablakon! Te elég bátor vagy?!

Igen.A filmek mellett elindul egy másik vonal is, ami kikívánkozik szavak formájában is. Gondolataim, tapasztalásaim a hangokról, dallamokról, amelyek ott keringenek bennem, és amelyek érkeznek a végtelenből a térbe, változtatva ezzel a lelkeket.  Miért? Mert látom hogy a gödör, aminek az alján ülsz,valójában csak térdig ér. 

Eszembe jutott, hogy az ‘Avatar’ szintén egy olyan film, ami mellett nem érdemes elmenni csak úgy. Nem csak azért, mert a látványvilága magával ragadó, hanem azért is mert ha kicsit jobban figyelünk, számos tudás van benne elrejtve. Mindig kihangsúlyozom a tudatos filmnézés fontosságát, és aki ügyes, az talál ugyebár. Úgy gondolom, hogy az Égiek, Isten, Univerzum, Felsőbb Segítők, hívhatjuk őket bárhogyan, ki-ki ahogy gondolja, egy igazán fantasztikus csapat. Folyamatosan vezetnek bennünket és adják a jeleket, hozzá segítve bennünket a változáshoz. Finoman, puhán tanítva az embereket, akik – valljuk be őszintén – kissé nyersek, nyakasak, önfejűek vagyunk. A végére persze mindenki megtanulja a leckét előbb vagy utóbb. Mivel aminek meg kell történnie meg történik, és semmi sincs a véletlenre bízva, ezért a változáshoz szükséges tananyagot, tudást egyszerre többen is megkapják, biztosítva hogy ami fontos, biztos célba érjen. Ezért mondom azt, hogy manapság nem csak egy guru van, hanem igen sok. Mindannyiunknak fel fontos fedezni a magunk guruságát, tanítóságát, miközben mindannyian tanulunk is. Egyszerre vagyunk hát mesterek és tanítványok. Aki okos, és esetleg olvasta az előző bejegyzéseim, annak feltűnik pár dolog. .. Nézzük a filmet. Milyen szimbolikák, fontos elemek jelennek meg benne: Kék szín. A Na’vik színe ilyen, és mint utóbb kiderül, sokkal fejlettebbek az embereknél. Miért is? Mert tudják, és élik a természettel, az anyafölddel, Ejvával, Évával való kapcsolatot. Na ez megérne egy kitérőt a név, de erre még visszatérek. Miben jelenik még meg a kék szín? Melyik filmben? Igen, „Az ötödik elem”-ben, ahol a kék színű lény, Plavalaguna szintén fejlettebb volt a többieknél.

A bolygó nőnemű, és él, ugyanúgy mint a rajta található összes élőlény. Mindegyiknek megvan a saját tudata, szerepe, és egyáltalán nem öldösnek senkit és semmit csak úgy kényük-kedvük szerint. Tisztelik az életet. Minden mindennel kapcsolatban áll és kommunikál. Ez így van. Összekapcsolódás a saját „sárkányoddal”, aki egyfajta szimbóluma a harcos énünknek, akit meg is lehet szelídíteni és irányítani. Itt most páran felteszitek a kérdést: Mi köze ennek a Földhöz? Gyorsan felsorolom, azután tessék megnézni a filmet, és keresni még benne rejtett kincseket.

1. A Föld nevű bolygó, ahol élünk, szintén nő nemű. Földanyaként is emlegetik, aki él, és édesanyaként vigyázza gyermekeit, így az embereket is. Ahogy Ejva/Eva a Na’vikat.

2. Minden élőlény mindennel kapcsolatban van! Hát persze! A tapasztalatok pedig a kollektív tudatban (is) raktározódnak, mint a Pandoran az Ősök fájában.

3. Amit teszel, az kihat a legkisebb élőlényre is a Földön, mert a világot társteremtőként, te is alakítod!

Most pedig fordíts egyet a gondolkodásodon. Hogy hívják a azokat ez embereket akik Na’vi bőrbe bújtak? Álomjárók. Mi történik? Összekapcsolódik a tudat egy másik testtel. Egyikben álmodik, másikban éppen él. Álom ás valóság. Melyik az álom, melyik a valóság? Naaa? Oké, segítek. Amikor a Lélek a Földre születik, összekapcsolódik a testtel. Ami csak neki készült az ő típusa, az ő genomjait tartalmazza, az ő tulajdonságaival… Álmodik. Álom az álomban párhuzam vagy utalás az ‘Eredet’ filmre! Érezted úgy, valaha is, hogy az életed álom? Felébredsz és egyszer egy másik valóságban találod magad? Nos…. Az életünk a Földön egyfajta álom, illúzió, ami igen valóságos is lehet, ha azt választjuk, mint ahogy a végén Jack megkapja a Na’vi testet. …

A Lélek, fejlődni jön ide a Földre, mint ahogy a Pandorára érkező embereknek is fejlődni kellett. A filmben ők az Égen járók. Rájönniük pár dologra. Például, nem öldösünk és tarolunk kényünk kedvünk szerint. … mert annak ára van. A kékség mint a fejlettség szimbóluma nagyon fontos! Megjelenik a filmekben, és nálam a Blue Waltzer klipemnél is, és felhívnám a figyelmet egy magyar származású író könyvére. Golenya Ágnes Purisaca: A kék vér gyermekei – munkájára. Érdemes elolvasni, mert átfordítja és helyreteszi a gondolkodást. A Pandora név pedig mire is utalhat mint a titkokat rejtő Pandora szelencéjére. Felnyitod, és feltárul előtted a titok. Persze az is lehet nincs igazam. Semmit sem kell elhinned, csak gondolkodj el! Nézz tudatosan filmeket! Keress és találsz!

Utolsó gondolatként Ejva/Eva/Éva nevével kapcsolatban szintén egy könyvet ajánlanék. Burger Anikó: Isten szajhája – Lilith az Örök Nő. 

Utolsó utáni gondolatként az avatar  szanszkrit jelentése: Istenség földi megtestesülése, inkarnációja, vagyis fejlettebb lény. Megőrzi isteni természetét, miközben földi természetes is lesz. 

A többinek olvassatok utána! 🙂

Jó pár film van, amit úgy gondolom, hogy érdemes a polcon tartani, és időnként elővenni. Ez pont olyan! Nagyon-nagyon sok olyan produkciót szeretnék, mint ez a film! Most sem egy általános kritikát, leírást szeretnék megfogalmazni, hanem a gondolatokat, amiket nekem adott ez a film, és amire szerintem érdemes odafigyelni.

1.Olykor hajlamosak vagyunk beleragadni a múltba, és azt gondolni, ragaszkodni kell a régi dolgokhoz, pedig a megoldás    ott van előttünk. Előre kell menni, de ez nem azt jelenti, hogy feledni kell a régit.

2.Az összefogásnak, a közösségnek ereje van.

3.Néha változtatnunk kell a látásmódunkon, és megszületik a megoldás.

4. Kövesd az intuíciódat, a belső hangodat, mert vezet.

5.A régit megtartva, felhasználva alkoss újat.

6.Akkor is menj előre, ha nem hisznek benned! Előbb-utóbb fognak, de akkor már nem számít semmi, csak a tény, hogy megtörtént, aminek meg kell történnie.

7.A nőknek szerepe van a változásban.

8.Az álmok pedig valóra válnak.

Ez persze csak néhány dolog. A bálnák egyébként a Föld őrzői is, és aki arra érdemes, felveszik vele a kapcsolatot. Remélem, egyszer lesz szerencsém Új-Zélandra utazni. Olykor messzire kell menni, hogy megtaláljunk önmagunk. Mindig ajánlom azt is, hogy a werkfilmeket is érdemes megnézni a filmekhez. A rendező Niki Caro olyan mély tisztelettel, maghatottsággal beszél a munkáról, és az egész alkotásról, ahogyan csak lehet. Öröm lehet vele dolgozni. Jó látni, hogy emberek a hitük által teremtik meg az újat, és alkotnak. Olyat, amitől a világ jobbá válik. A főszereplő kislány, Keisha Castle-Hughes pedig álmodott egyszer. Színésznő akart lenni, Új-Zélandon, egy kis faluban. Esélye sem volt rá. A csoda mégis megtörtént. Egyszer csak megjelent egy csapat filmes, és főszereplőt kerestek.

A filmek egyik nagyon fontos tényezője a zene. Próbáld ki, hogy leveszed a hangerőt és nézd meg, hatással vannak e rád a képsorok. Próbáld ki több filmnél. Ugye hogy egészen más a benyomás? Nos, ezért is fontos tudatosan zenét hallgatni! Légy tudatos és élvezd z életet! 

Életem egyik legfantasztikusabb mozi élménye volt anno, amikor először láttam. Összesen négyen vettünk rá jegyet, ebből ketten kimentek, miután elfogyott a pattogatott kukorica. Én pedig elkezdtem repülni. A hatalmas vászon és a távlati felvételek megalapozták, hogy más emberként lépjek ki a teremből, mint ahogyan bementem. Vallom azt, hogy bár mindannyian törekszünk a földi síkról való kilépésre, más dimenziókba, de könyörgöm, azért vagyunk itt, hogy tapasztaljunk! Nem is akárhogy! Hideget, meleget, szerelmet, kínlódást, ízeket, illatokat, tapintást, mindent, amit úgy hívnak ÉLET! A tanítások a kiegyensúlyozott, érzelemmentes, tökéletes állapotról persze jók, de UNALMAS! Egy oldalról legalábbis.  Azért vágyik millió lélek a Földre, hogy végre tapasztaljon! Ezt tökéletesen ábrázolja a film is. Akkor mi a francért felejtjük el nap mint nap? Miért nem vesszük észre a körülöttünk lévő világ sokszínűségét? Amiből bármit, de igazán bármit választhatunk! Seth, az angyal, megkérdezte minden eltávozótól, mit szeretett a legjobban. Sokan sokfélét válaszoltak. Te mit válaszolnál? Mindenütt ott vannak az angyalok, szellem lények, segítők, akik figyelik az embereket, segítenek, mindent tudnak, mindent értenek, kivéve egy dolgot. Nem tudják milyen az, amikor megtapasztalod. ..és IGEN, van az a helyzet, amikor megéri pár perc is. Érezni, milyen a körte íze, állaga, milyen a napsugár a bőrömön, milyen az óceán ereje, a hullámzás, milyen a víz, amikor hozzám ér, amikor hozzám ér a kedves, akit forrón ölelek, csókolok, amikor felrobbanok. MEGÉRI! Még akkor is, ha csak rövid ideig az enyém! Nézzen magába mindenki. Ugye hogy erre vágyunk igazán? Aztán felemelkedünk és alámerülünk újra a földi létezésnek. Igen, bátornak kell lenni hozzá. Élni, mindig bátorság kell! Ki próbáltad valaha is, milyen, amikor kézzel facsarod a narancsot és kevered a gyümölcssalátát, mint Maggie? Csupán azért, hogy érezd, mert élvezed? Próbáltad már mezítláb a fűben érezni a harmatot vagy akár a forró homokot? Van elég bátorságod hozzá, hogy szeress? Úgy isten igazán? Van bátorságod lépni a másik felé? Van bátorságod leugorni érte egy magas szikláról vagy a háztetőről? Alá merülni a létezésbe, és feladni érte mindent, ami előtte volt, csak azért, hogy megtapasztald? Még akkor is ha tudod hogy kevés időt kapsz?

A film ajánlott mindenkinek, mert jó. Úgy ahogy van. Eszemben sincs kritikát írni róla. A lényeget vedd ki belőle. Ami a tiéd. …és kezdj el élni, mert egy napon, tőled is megkérdezik: Mit szerettél a legjobban?

Azon gondolkodtam, hogy mivel virágba borultak a fák, csicseregnek a madarak, kvázi szerelembe borult a világ, egy kicsit pikánsabb posztot osztok meg. A Femme fatale szó motoszkált a fejemben egész délután, így evidensnek tűnt a film megnézése. A szó jelentése, a ’végzet asszonya’, mégis az én fejemben ki tudja miért, a ’keresd a nőt’ címkével kapcsolódik össze.  Körülbelül fél órát tudtam nézni a filmből, annyira érdektelennek tűnt számomra. Eközben felmerült pár kérdés persze, többek között a végzet asszonyának mindenképp cigarettáznia kell e, és egy másik nővel erotikus kalandba keveredni? Ettől válik valaki egy átlagos nőből végzet asszonyává? Hááát?! Számomra fontosabb a csípő mozgása, a dekoltázs íve, egy pillantás, mint wc-ben taperolni egy másik nőt, büdös cigiszagú szájjal (mert ugye dohányzik az idealizált nő), de ízlések és pofonok. Mondjuk, ezt még betudhatjuk annak, hogy a film készítésekor más idők jártak, másra helyezték a hangsúlyt. Ma már egy példaként állított nő edzésre jár, a cigit pedig messziről elkerüli.  Mindenesetre ember, illetve bocsánat, nő legyen a talpán, aki tűsarkú cipőben képes menekülni támadói elől anélkül, hogy orra ne bukna. Tény viszont, hogy szép formás lába vannak a főszereplőnek (vagy a testdublőrének). Ezek után, gondoltam filmet váltok. Elemi ösztön. Dettó ugyanaz. Nő cigizik, leszbikus hajlamai is vannak, és ugyanúgy tudja, hogyan lehet levenni a férfiakat a lábukról. Bugyi azonban sohasem kötelező kellék. Amúgy is tenyérnyi darab és nagyon drága. De az is lehet, hogy nem találtak megfelelő szponzort. 😉 Eszméletlen szexi ha nincs a nőn alsónemű – legalábbis némelyek szerint – és tény hogy egy problémával kevesebb a férfiaknak, hogy hogyan szabaduljanak meg tőle miközben a cél felé vágtatnak, de ezzel párhuzamosan a bacik is versenyeznek ugyanazon testrész felé. Hú. Ja, de erről nem illik beszélni. Bocsáááánat.

Szóval egyet tudok. Ha véletlen, valamikor bevisznek a rendőrségre, mert mondjuk nem adtam meg az elsőbbséget a macskának a zebrán, akkor azonnal leveszem a bugyimat, hogy a kellő pillanatban lábat cserélve a rend biztos őreit elöntse a forróság és ne tudják miért vittek be. Garantált siker. Ez nem is rossz taktika. Hölgyeim! Miket meg nem lehet tanulni a filmekből ugye?  Upsz, bocsánat. Ez a fantáziámban van így. A valóságban átengedem a macskát a zebrán és tisztelem a törvényt! A rendezőket azért megkérném, hogy egyszer próbálják már ki, amit a színésznőiktől kérnek. Mondjuk, vegyenek fel egy 10 centis sarkú csizmát és fussanak benne csak öt métert. Persze, van az a pénz, amiért korpásodik az ember haja és futkorászik tűsarkúban, de azért a látványt megnézném. Az ’Elemi ösztön’ című film elemi erővel tolja a képünkbe, hogy a világot a szex mozgatja. Bármit elérsz vele. Láss csodát, ezt már az ókorban is tudták, és még mindig ezer és ezer bőrt lehet lehúzni a témáról, és valljuk be itt is remekül teszik. Két órás filmet készítettek belőle és dollármilliókat kerestek vele az alkotók.  Sikert hozott Sharon Stone-nak, és Michael Douglas sem járt rosszul. Az író Joe Eszterhasról és a rendező Paul Verhoevenről nem is beszélve. Tudtátok, hogy ez az a film, aminek a forgatókönyvét az első 10 oldal elolvasása után egymillió dollárért kötötték le, végül 3 millió dollárt fizettek érte? Én sem tudtam korábban. A forgatókönyvíró Joe Eszterhas magyar származású amúgy, mint oly sokan Hollywoodban, és a nevét fémjelzi a Flashdance és sok más egyéb szuper produkció. Visszatérve a filmre a siker záloga az életben a film szerint, és amit én ebből kiolvasok: 1. Hordj rövid és szexi ruhákat. 2. Cigarettázz. 3. Legyen viszonyod másik nővel, és ezt add tudtára a férfiaknak. 3. Ne legyen rajtad bugyi bizonyos szorult helyzetekben. 4. Varázsold a férfit, mert ha az ujjad köré csavarod, bármit elérhetsz. Még egy börtönbe csukást is megúszhatsz. Jó ez elég szubjektív felsorolás és nem is teljes, de azért van valóság alapja. Szerintem mindenkinek van az életében példa rá, amikor felfedezte akár magán, akár a környezetében a nőiesség felhasználását, mint hatalomért vívott harci praktikákat a cél elérése érdekében. Itt viszont megint fel kell tegyünk pár kérdést: Vajon mitől nő a nő? Pontosabban az energiák ez irányú felhasználása a nőnemű lényt a női csoport melyik ágába sorolja? Egyáltalán baj e, ha az „előnyeimet” a „képességeimet” felhasználva próbálok érvényesülni? Most sem várok választ. Talán nincs is. Mert aki azt mondja, hogy igen, de van egy határ, annak én azt felelem: Jó, de ki mondja meg, hogy hol a határ? Aki pedig azt mondja ááá, ilyet nem szabad, az saját magát tagadja meg. Vagyis nincs általános érvényű igazság, de egyre felhívnám a figyelmet a filmmel kapcsolatban. Nagyon érdekes. Van az a jelenet, amikor Nick felajzva, mert felhergelte Catherine, szó szerint letámadja és magáévá teszi a pszichológusnőt. Az tiltakozik, de a nyomozót ez nem érdekli. Ezt nevezhetnénk heves szexnek is, amire a nő is vágyik titkon, de nézhetjük úgy is, hogy erőszak történik. Ez pengeélen táncolás. Most akkor erőszak avagy sem? Erre sem kapunk pontos választ, de nem is ez volt a cél. Kifinomult jellemábrázolással láthatjuk a történetet, és valóban szépen megvilágított, vágyat keltően mutatják be az erotikát. Pont jó, egy kellemes este elindításához a párunkkal. A konklúziója a filmnek pedig szerintem a következő: Ha felhasználom az adottságaim a célom eléréséhez jó kis játék mindaddig, amíg az alanyba szerelmes nem leszek. Akkor azonban megváltozhat a világ. Még a jégvágó kés is az ágy alatt maradhat.

… Nagyon szeretem a családomat. Sokszor mondom, hogy leginkább egy olasz famíliához hasonlítunk harsányságunkkal, de minimum Gerard Durell : Családom és egyéb állatfajták című könyve elevenedik meg nálunk időnként. Hozzáteszem, az ebből a könyvből készült film is az egyik kedvencem. Szóval ott tartunk, hogy a családunkban mindenkit nagyon szeretek, mindegyiküket másért. A nagyszüleimnél anno sokat gyerekeskedtünk falun, míg nagyanyám hosszú betegség után meg nem halt. Emlékszem a nyarak illatára, amikor esténként locsoltuk a kertet. A bunkerépítésre az asztal alatt, a bandázásokra a szomszéd gyerekekkel, ahogy nagyanyámmal hímeztünk esténként, a pörgős szoknyára, az alma ízére a kertben. A leve csurgott az arcomon két oldalt lefelé. Befőttet raktunk el télire, bicikliztünk a tyúkudvaron, amit előtte mindig fel kellett söpörni, ha nem akartuk, hogy a gumi tyúkszaros legyen.  A pofonra, mit akkor kaptam, mikor elszöktem megnézni a lángoló rétet és nem szóltam. Az egyik legkülönösebb kapcsolat azonban az anyai nagyapámhoz fűzött.  Ő tudta a legvékonyabb szelet sajtot vágni a világon. Átlátszó volt, és isteni finom, amit nekünk, unokáknak porciózott. Tőle tanultam meg királyi reggelit készíteni, vagy királyi ebédet, vacsorát, attól függően, éppen melyik napszakban késztettük az ételt. Aztán varázsolt is. Az ernyőből galambot, vagy a lábbal hajtós kisautóra hátsó ülést, hogy a tesómmal együtt használhassuk a játékot, amin mindig veszekedtünk. Hegedült is. Egy vándor cigány tanította meg még fiatal korában, és olykor hamiskán ugyan, de húzta. Mi pedig álltunk körülötte, és énekeltük teli torokból: Sárgát virágzik a repce… vagy: Holdvilágos éjszakán, miről álmodik a lány….. Mesélt. Mesélte a bivalyokat, amik maguktól hazataláltak és nem mozdultak, mikor nem a gazdájuk akarta hajtani őket. Aztán messzi fogságról és a túlélésről. Ha az anyukájának azt írta: Olyan jó egészséget kívánok magának, mint nekem van – akkor az édesanyja tudta, egészséges…. Egyszer elvitt motorozni. Ültem mögötte, és kapaszkodtam a derekába és éreztem a szabadság ízét. Aztán az egész megváltozott. Ültem az iskolában. Délután volt. Ránéztem az órára, és éreztem valami történt.  A nagyanyám halála és temetése volt az első eset, amikor azzal szembesültem, nincsen halál. Legalábbis nem úgy, ahogy sokan gondolják. Az eseményeket fel sem fogtam igazán. Gyerek voltam. Emlékszem, mindig azt vártam, hogy amikor belépünk a ravatalozóba, nagyanyám ott ül a ravatal szélét. Én ott láttam őt. Máshogy. De a teste élettelenül feküdt. És utáltam az embereket, mert azt éreztem nem őszinték. A könnyek mögött nincs semmi.  Mindenkin fekete volt a kabát, az enyém piros volt. Gyerek voltam. … Nagyapám hozzánk költözött. Egy évre rá pirosat köpött. Rák. Azt mondta az orvos egy éve van hátra. Túlélte azt az évet, és még másik huszonhármat is. Mert felállt, bárhonnan, bármikor. …. nagyon sok év múlva kórházban feküdt. Akkor már hetek óta jártunk be hozzá, és a család a napot nála töltötte. Váltottuk egymást. Egyik alkalommal, mikor reggel mentem befelé, egy dalocska járt az eszembe, azt dúdolgattam. Majd mikor beértem, a testvérem kérdezte, hogy: Te, hogy van az a dal, tudod… Nem jut eszembe! – mondta. Az volt a Tati kedvence. Az anyukája azt énekelte neki mikor kisgyerek volt. – És elkezdte azt, amit befelé jövet dudorásztam.  Erre én odaültem a nagyapám ágya mellé. Akkor már napok óta hol észnél volt, hol nem. Megfogtam a kis kezét, és elkezdtem énekelni. Ő a fülét kicsit a hang irányába fordította, és megszorította a kezem. ….  Amikor egyszer bepisilt én tettem tisztába.  Ott állt előttem egy törékeny kis galamb, és láttam a szemében a kérdést: Hogy fogom ezt túlélni? A stramm és erős férfi már a múlté volt. Aztán egyik alkalommal az ablak felé kapálózott. Nem volt magánál újfent. Először nem értettük. Aztán rájöttünk, hogy a kis rádiója felé nyúlna. A készüléken hónapok óta a Mária Rádiót hallgatta. Ahhoz igazította a napi rendjét. Az imádságokhoz. … és akkor az anyám hangosan elkezdett imádkozni. Megtalálta azt, amit sok évvel azelőtt elvesztett. Az Istent. A nagyapám pedig megnyugodott. A zaklatott levegővétel lecsendesedett. … egyre ritkábban vett levegőt. Olykor eltelt 1-2 perc  is két lélegzetvétel között. Hosszú és küzdelmes elengedése volt a testnek. De hát hogyan is lehetett volna másként. Egész életében harcolt, küzdött és túlélt. A családi földeket mind elvették. Az Oroszországban töltött jéghideg évek, a padlás lesöprése mind azt váltották ki belőle, hogy felállni és tovább menni. Túlélni. … aztán mikor két lélegzetvétel között már hosszabb idő telt el, mint egy-két perc, a testvérem, vagy talán az anyukám – már nem emlékszem –  azt mondta a nagyapámnak: Ha menni akarsz, akkor most fuss! Szaladj, mert jönnek az orvosok és megint megpróbálnak újraéleszteni. És ő, többet nem vett levegőt. Én nem voltam jelen, de tudtam az órát és a percet. Pont akkor néztem az órára. ….És tudtam, most már szabad!  Túlélte. A hegedűje ott van a komódon. Néha a kezembe veszem. Tudom arra vár, hogy megszólaljon: Holdvilágos éjszakán, miről álmodik a lány. …hogy jön egy királyfi tán, hófehér paripán…  

Luc Besson egy olyan rendező, akire érdemes odafigyelni. Elképesztő zsenialitás és gondolatvilág párosul benne. Én ’Az ötödik elem’ filmje óta imádom, hozzáteszem, vajmi keveset tudtam róla korábban. Nevéhez olyan filmek kötődnek, mint a Leon a profi, Angel-A, Artúr és a villangók, Lucy, no meg a Taxi sorozat. Az Angel-A –t szívesen megnézném már magyarul, vagy legalább angol felirattal, de valószínű nem vagyok elég ügyes az interneten való keresgélésben, mert nem találom. Most Az ötödik elem filmjéről szeretnék pár gondolatot. Ez azon filmek egyike, amit bárhol, bármikor képes vagyok nézni, ha kikapcsolódásra vágyom. A romantikus filmek mellett ugyanis a sci-fik a másik kedvenc műfajom, de azok közül is a lightos, értelmes, a mindig jó győz típusú filmek.

Két dolog minden embernek eszébe jut erről a filmről. 1. A Bruce Willis játszott benne 2. Ebben énekel az a kék színű idegen. Ha más nem is, de ez a két dolog biztosan mindenkinek bevillan. A célt már el is érte a rendező. A tudatalattiba bemászott az egyik leglényegesebb mondanivalója a filmnek: A kék szín fontos. A hang fontos. Megbabonáz és valami földöntúli jelentősége van, ráadásul összekapcsolódnak. Jelen esetben Plavalaguna alakjában. Kék, énekel, és földönkívüli, és az ő személye, önfeláldozása által menekül meg a világ. Gondolkozzunk csak? A testében rejti és őrzi a négy másik őselemet. Amikor meghal, akkor, veszi ki belőle Korben Dallas, viszi vissza a Földre, és a szeretet, azaz Leeloo által összekapcsolva menekülünk meg. Ez a film másik lényeges mondandója, hogy a négy elemen kívül van egy nagyon fontos dolog a világon, ami kicsit fura, olykor sebezhető, de mégis brutál erős és érzékeny, mint a filmben a szereplő Leeloo, a maga furcsa hajával, kinézetével, ez pedig maga a szeretet. Na igen. Sokaknak furcsa is ez az érzelem a mai kitárulkozós világban, ahol inkább nyálasnak, uncsinak, földöntúlinak tűnik. Ha megfigyeljük mindkét szereplő ráadásul nőnemű, női energiát képvisel. Milyenek is vagyunk mi nők? Önfeláldozóak, erősek mégis érzékenyek, néha furák, és sokszor érezzük magunkat idegennek is nem? A férfi erő is megjelenik persze, és a kerek egészhez, ő is hozzáteszi a maga részét, és ez is így van jól, de amit mindig hangoztatok, és ami szerintem az egyik legfontosabb tudatosítani való a mai világunkban, hogy rajtunk, nőkön, bizony nagyon sok múlik. Nem győzöm eleget hangoztatni, hogy mennyire fontos magunkkal foglalkozni, és visszaállítani a rendet, az egyensúlyt a két nem között. Egyszer ha találkozom majd Luc Bessonnal, azért megkérdezem tőle, mennyire volt tudatos a szereplő és karakterválasztás. Véleményem szerint a világ egyik meghatározó összetartó és információs ereje a hang. Lévén, pont hanggal foglalkozom intuitív énekesként. Néha földönkívülinek is érzem magam gondolkodásommal, mégis számomra az egyik legszabadabb és legteljesebb érzés, amikor intuícióból, amolyan halandzsa nyelven énekelek. Halandzsa a szakavatatlan számára, tudástár annak, aki ismeri a kódokat. Tavaly pont késztettünk egy klipet, ami szándékosan filmzenére hajaz, aminek a címe Blue Waltzer. A kisfilm nemsokára nyilvánosságra kerül, a werkfilmje azonban már elérhető. Így utólag döbbentem rá, hogy mennyi mindennel van párhuzamban, vagy fogalmazzunk inkább úgy, hogy hasonlítanak az információ halmazok. Itt vetődik fel a következő, hogy igenis vezettetés alatt állunk, és tudatosan, avagy sem, de ha nyitva vannak az antennáink, megkapjuk az információkat, amit átadnunk fontos, legyen az bármilyen közvetítői csatorna. A kék szín és a hangok, a szeret, szer-elem jelentőségéről kezdjetek el keresgélni. Számos érdekes információra bukkan, aki akar. Keressetek és találtok! Asharti

ui: Nyáron pedig menjetek el Plava Lagunába, Porecbe. Ez egy Rijekától mintegy 90 km-re elhelyezkedő üdülőövezet Horvátországban. Jelentése, kék lagúna.  

Itt tudod megnézni a Blue Waltzer werkfilmjét:

Jane Austen világa meglepően jól tükrözi a mai társadalmat, de gondolom annak idején ő is szimplán egy társadalomkritikát akart megfogalmazni, és elhitetni velünk, nőkkel, létezik még romantika és igaz szerelem. Sok kedvenc filmem van, ez az egyik favorit a sok közül. Fogalmam sincs hányszor láttam már. Van olyan, hogy csupán „háttérzajnak” beteszem, miközben főzök vagy épp valami máson dolgozom. Nincs benne semmi erőszak, sem túlbonyolított cselekményszál, mégis magával ragad. Az árnyalt jellemek felvázolják a társadalmi rend sokszínűségét, kit mi és hogyan mozgat a vágyott fél behálózására. Hogyan viselkedünk mi nők és férfiak. A pénzre hajtunk és/vagy a szerelemre? Elfojtom az érzelmeim és önmagam csupán azért, hogy fedél legyen a fejem fölött és azt mondhassam a külvilágnak, házas vagyok? Eljátszom a szende szüzet, és várat építve magam köré be sem engedem a napfényt? stb. stb. Ma hasonlóan működik a helyzet, talán csak a ruhák modernebbek. Férfi és nő viszonya aligha változott. Mindegyik egyet akar. A másik felet. Van a történetnek azonban egy mélyebb szála, amit az arra figyelmesek észrevehetnek. Nőnek lenni azért szerintem hosszútávon mindig kifizetődőbb, még akkor is, ha kicsit rögösebb az út és türelemre int. Ráfoghatjuk a környezetre, és a mai társadalmi szokásokra, hogy nincs szükség belső tartásra, és a nő is lehet kezdeményező. Hogy mi ugyanúgy felhívhatjuk a vágyott férfit, és nyíltan megmondhatjuk: Tetszel babám! Odaadhatunk mindent magunkból, rögtön. De ezt már Austen is megmutatta, hogy régen is így volt, gyanítom a jövőben sem lesz másként. Azonban megint arra lyukadok ki, mint a pár nappal ezelőtti posztomban, hogy épp a lényeget veszítjük el. A misztikumot.  Mennyivel édesebb az a gyümölcs, amiért a fa tetejére kell mászni? Mennyivel szebb és értékesebb az a vad, akit levadásznak, vagy az a királylány, akiért megküzdenek a sárkánnyal? Ugye-ugye? Ja, hogy ma a királylányok maguk másznak le a toronyból? Lehet, de az ő koronájuk elveszett valahol félúton. Értékéből igen gyorsan veszít, ezért könnyű túladni rajta. Ha tetszik, ha nem, nekünk nőknek okosnak és ügyesnek fontos lenni, és a kibillent egyensúlyba visszatalálva teremthetjük újjá, vezethetjük vissza az egységbe leendő hőseinket. A királyfikat, akik tűzön-vízen keresztülmennek értünk. Na, az ő karjaikba szívesen omlik bárki.  Az ő karjaikba biztonságban érezhetjük magunkat, a családunkat, gyermekeinket. Akkor fel tudunk nézni rájuk, és ők is ránk. Így leszünk egymás királyai és királynői. Nem alá vagy fölérendelt, hanem mellérendelt viszonyról beszélek! Addig azonban rajtunk áll vagy bukik a dolog. Ha már valahol félrebillent, valakinek helyre fontos állítani. Ez egy hosszú folyamat, amely nemzedékek óta tart és vonul végig anyáról-leányra. Sérülések, elfojtások, elnyomások sorozata… Itt és most, lehetősége van arra minden nőnek, hogy felfedezve és meggyógyítva a benne lévő Istennőt újra Teremtővé váljon, és a férfiakat kézen fogva visszataláljunk közösen újra az egységbe. Nézz csak körül milyen szerencsés helyzetben vagy.  Számtalan program, csoport foglalkozik ma már vele! Ez így van jól, és nagy szükség is van rá. Támogasd Önmagad és a nő társaid.  Keressétek egymást! A belső tartás, a finomság, az erő, a tudás minden bennünk van. Azt is hoztuk az úton, és nem veszett el csak sokunknál feledésbe merült. Hozd felszínre. Tanítsátok egymást szerelemre, szeretetre, a nőiességre! Adjátok tovább lányaitoknak és fiaitoknak. Mindegy már ki és mi miatt billent félre a történet. A lényeg hogy felismered és változtatsz rajta.  Akkor a pasikból, faszikból, csávókból férfiak válnak, az ősök pedig megnyugodnak. A férfi és nő pedig megrengeti és áttranszformálja a világot, és egy következő szintre léphet. Azt is tartsd észben, hogy lehet, hogy most nőként, de máskor férfiként. A testi ruha folyamatosan változik. Ez alól senki sem kivétel. Ráadásul minden léleknek van egy nőies és egy férfias oldala is. És ez így van! Asharti